Hozz jó döntést: szabadulj meg attól, amit már nem használsz!

Vannak dolgok, amiket nem lehet a végtelenségig húzni. Így voltam én is a gerinctornával. Évek óta ülő munkát végzek, napi 10 órát ülök az irodában, és már egy ideje éreztem, hogy ez így nem lesz jó, ha ezt sokáig folytatom. Sokszor már esténként sincs időm arra, hogy mozogjak egy kicsit, tekintve, hogy az embernek rengeteg dolga van még a munka mellett. Így aztán úgy gondoltam, hogy ideje a kezembe venni a dolgot és kitalálni valamit, ami megoldja a problémámat. Már csak azért is, mert a hátam egyre gyakrabban kezdett fájni, ami rendesen rányomta a bélyeget a mindennapjaimra.

Az interneten találtam egy specialistát, aki ilyesmivel foglalkozik. Sok jó véleményt olvastam róla, így ez volt az, ami igazán meggyőzött. A hely, ahova menni kell emiatt nincs is olyan messze az irodától, mondhatni, kis kitérővel, de szinte félúton van, így hazafele menet kényelmesen be tudok menni oda. A hátam sokat javult, mióta gerinctréningre járok, még az irodában is meséltem a többieknek, milyen jó ötlet volt ez a részemről, és egyébként tényleg csak pozitív véleménnyel tudok lenni az egészről, így nekik is ajánlottam, hogy legalább egyszer próbálják ki.

Aztán egyszer egyik nap, amikor mentem haza a munkából, azon gondolkoztam, hogy ugyanez az elv, tehát, hogy nem érdemes mindent az utolsó pillanatra hagyni, sok más esetben is igaz rám. Most, hogy végre változtattam azon a rossz szokásomon, hogy elhanyagoltam a sportolást, és a mozgást, azon is változtatnom kellene, hogy kiszelektáljam a sok cuccomat, ami a lakásban van, ami lassan már tornyosul.

Apróságokra gondolok, de még is, sok kicsi, sok idegtépő pillanatot tud okozni. Az egyik szekrényben van egy fiók, amiben van két régi telefon, amit már senki nem használ. Illetve begyömöszöltem oda a vezetékes telefonomat is, mert nem használom, már ki is köttettem, de sosem foglalkoztam azzal, hogy eltávolítsam otthonról. Mert csak a helyet foglalja. Van egy régi nyomtatóm, amit szintén nem használom, mert a munkám miatt vettem egy sokkal jobbat otthonra. És akkor még a ruhásszekrényeimről még nem is beszéltem. Van olyan ruhám, amin rajta van a biléta. De olyan cipőm is van, ami becsomagolva áll a saját kis dobozkájában.

Végül rászántam magam, és egyik hétvégén kiszortíroztam mindent. Azonban arra gondoltam, hogy ezeket azért csak nem dobnám ki, és végül is néhány dolog azért maradt így a nyakamon, mert senkinek nem kellett. Ezért az az ötlet merült fel bennem, hogy pénzt kéne csinálni belőle. Meg kéne hirdetni az interneten ezeket a dolgokat. Mint, ahogy mondtam, a ruhák fele vadonatúj, a készülékeknek pedig semmi bajuk, csupán nem használom őket.

Így akadtam rá az interneten a nextapro.hu weboldalra, amit aprohirdetésingyen kulcsszóval találtam meg. Itt rengeteg olyan kategória van, amiben hirdetni lehet, köztük ruhákat és elektronikai eszközöket is. És hát nekem pont ezek kellettek. Kicsit utána olvastam az oldalon, hogyan is működik ez pontosan. Ingyenesen lehet hirdetni, egy fiókot kell létrehozni, amit könnyen lehet kezelni, úgyhogy a levelezéseket is könnyen lehet kezelni. Van egy csalókat szűrő rendszerük, ezt folyamatosan fejlesztik, és a rendőrséggel együttműködve mindent megtesznek azért, hogy a csalásokat csökkenteni tudják. Egyetlen egy dolog fizetős náluk, ez pedig a hirdetés kiemelése. Az előresorolás a leírtak alapján most is ingyenes, és az is marad, nem tervezik ezt megváltoztatni.

Nekem nagyon tetszett, amit itt olvastam, így úgy döntöttem, hogy náluk teszem fel a hirdetéseimet, ami jó döntés volt, tekintve, hogy pár hét alatt minden elkelt, amire már nem volt szükségem. Így sikerült egy kis pénzt is szereznem belőle, a felesleges dolgaimtól is megszabadultam. Ajánlom mindenkinek, mert szerintem ez az egyik legkönnyebb módja annak, hogy a jó állapotban lévő cuccaidat el tudd adni.