Bébitaxi a nagyszülőktől ajándékba

Sokáig dolgoztam irodában, ahol szembesültem azzal, mennyire komoly problémákat tud okozni, ha nem figyelünk oda a testünk jelzéseire. Nagyon sokat dolgoztam, sokszor túlóráztam, és a rengeteg munka mellett nem volt időm eljárni például sportolni. Hétvégén örültem, ha egyáltalán ki tudom aludni magam és meg tudok csinálni mindent, amit hétköznap a munkám miatt nem sikerült. Többet között ez volt az oka annak, hogy végül eljöttem. Be kellett látnom, hogy sok minden van, amit szeretnék, viszont, ha reggeltől estig ülök a négy fal között, akkor esélyem sincs arra, hogy a dolgaimat elintézzem.

Akkor aztán eldöntöttem, hogy nem fogom hagyni, hogy az egész életem azzal teljen el, hogy a munkahelyemen ülök és dolgozom. Tudom, a pénz muszáj a megélhetéshez, de én már akkor is reménykedtem, hogy a tudásommal és a tapasztalataimmal találhatok olyan munkahelyet, ahol rendesen megfizetnek és nem megy rá az egész életem.

Meg is találtam ezt a helyet, jobban mondva, én teremtettem meg magamnak, és semmi panaszom nem lehet. Az üzlet úgy pörög, hogy sokszor csak kapkodom a fejem. Folyamatosan megkeresnek az ügyfelek, mi is folyamatosan fejlődünk, mondhatni, dől a lé. Persze mindig van hova fejlődni, és az embernek mindig vannak céljai, ezeket pedig így már sokkal könnyebben meg tudom valósítani.

Közben az életem más irányban is megváltozott. Megszületett egy évvel ezelőtt a kislányunk, Laura. Nagyon mosolygós és nagyon kíváncsi, nemrég kapott egy bébitaxit a nagyszüleitől gyereknapra. Tudták, hogy létezik ilyen, csak nem tudták, hogy azóta, mióta én kicsi voltam, mi változott, mi a menő, van-e bármilyen okosság, amiről tudniuk kéne és még sorolhatnám.

Az idő múlásával a szüleim is elég jól hozzászoktak ahhoz, hogy most már az internet a nagy sztár, ha lehet ezt így mondani, úgyhogy alapszinten már elég jól kezelik a számítógépet és az okostelefonjaikat. Szóval utána tudtak nézni segítség nélkül, milyen bébitaxit kellene választaniuk. Az ajandek.varazslo.hu weboldalán olvastak egy cikket, amiben részletesen minden le volt írva, amit tudnia kell mindenkinek az ilyen bébitaxikról.

Szóval Laura kapott tőlük egy bébitaxit. Rózsaszín, állatok vannak rajta, és van rajta egy kar is, amivel lehet tolni, ha esetleg a pici elfáradna, de még útközben lennénk. Mert így akkor a szülő tudja tolni a bébitaxiban ülő kicsit.

Ennek a lényege az, hogy segítse a kisgyerekek járóképességét, megtanuljanak önállóan járni, miközben biztonságosan fel tudják fedezni a környezetüket. Fontos arra odafigyelni, hogy ha kisebb gyermekről van szó, tehát fiatalabb, mint egy év, akkor olyan legyen a bébitaxi kialakítása, hogy az megtámassza a hátát. Sok esetben ezekre a járgányokra oldal támasztókat és borulás gátlókat is fel lehet szerelni, szóval semmi oka nincs a szülőnek aggódni.

Laura nagyon imádja, és mi is szeretjük, mert így nem kell aggódnunk amiatt, hogy felborul, vagy eltolja magától és ő esik el. Állandóan járkál vele a lakásban, olyan aranyos.